A rétközi Dombrádon született 1948. július 20-án. Középiskoláit Kisvárdán és Budapesten végezte. 1966-tól a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzem segéd-, betanított-, majd szakmunkása és technikusa. 1977-ben Győrben vasútgépész üzemmérnöki diplomát szerzett. 1979-től a Vasutasok Szakszervezete kulturális osztályán főmunkatárs. 1985-től nyugdíjazásáig a MÁV Vezérigazgatóságon a vasúti szakképzés és felnőttképzés irányításában vett részt. 1991-től a Magyar Gazdasági Kamara , majd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara , valamint az Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége oktatási tanácsadó testületének tagja, szakképzési és felnőttképzési szakértője, a közlekedési tárca vizsgabizottsági elnöke és tagja. 1987-ben német, 2006-ban (már nyugdíjasként) angol szakmai anyaggal bővített állami nyelvvizsgát tett. Munkája mellett a Felnőttképzési Akkreditációs Testület intézmény- és programakkreditációs szakértője. 1974-ben költöztek Vecsésre. Intenzíven foglalkozik a helytörténettel. Szülőföldje történetét, szokásait 10 kötetben (2700 oldal) írta meg, és Vecsés történetéhez is hét kötettel járult hozzá. Tudományos igénnyel megírt tanulmányai, könyvei a XX. század elején Amerikába kivándorolt családok, az 1944-ben deportált dombrádi zsidók, az 1946-ban kitelepített vecsési svábok, az 1947-ben Vecsésre betelepített felvidéki magyarok, a Dombrádra kitelepített 400 budapesti polgár, az úgynevezett szocialista városok építésére deportált kulákok, a beszolgáltatásokkal, az erőszakos téeszesítéssel megalázott magyar parasztság, a templomok falai közé kényszerített egyházak kálváriájával, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharccal, a magyar vasút és a szakképzés történetével, szakmai fejlődésével foglalkoznak. Számos és értékes néprajzi dolgozatot is készített. Tanulmányai, írásai könyvekben, az Új Írás, a Confessio, a Közlekedéstudományi Szemle, a Vasútgépészet, a Valóság c. folyóiratokban, a Jósa András Múzeum füzeteiben, a MÁV Vezérigazgatóság Szakkönyvtári Tájékoztatóiban, a Vecsési Füzetek sorozatban, a Vecsési Kalendáriumban, mintegy 15 ezernyi újságcikke a Pest Megyei Hírlapban, a Magyar Nemzetben, a Technika, a Kistenyésztők Lapja, a Kelet-Magyarország, a Méhészet, a Szomszédolók, a Pesti Hírlap, a Vecsési Tájékoztató, a Ferihegy Híradó és számos más napi és folyóiratban jelentek meg. Az 1997. áprilisi Vecsési Tájékoztató ban nyílt levélben kezdeményezte Vecsés polgármesterénél a Pest-Szolnok vasút 150. évfordulóján Bobich János ezredes, 1848-as hős és vecsési pénztárnok emlékének megörökítését a vasútállomás falán. A világ nagysebességű vasútjairól írott könyve 1998-ban ’Az év műszaki könyve’ címet, a Pest-Szolnok vasútvonal történetéről és a vecsési állomásról írott könyve 1999-ben az Olasz Akadémia EU-s országok részére kiírt pályázatán a fődíjat kapta. Az 1956-os forradalomról írott könyvét 2006-ban az MTA szakemberei országos I. díjjal ismerték el. 2009-tól a Magyar Kultúra Nagykövete és így kapott önálló honlapot. A Nehéz örökség c. Vecsésről írott könyve a Lakitelek Alapítványnál, a vecsési óvodákról írott könyve pedig a Pest Megyei Levéltár pályázatán volt díjazott. Az Egy cserép hortenzia c. novellája a Magyar Televízió Irodalmi Osztályának pályázatán az I. díjat kapta, önéletírása pedig a Somogy c. irodalmi folyóirat és a Szabad Föld által kiírt országos pályázaton a III. lett. A Budapestről 1951-ben Dombrádra kitelepített családok és az őket befogadó gazdák emlékére turulos obeliszk felállítását kezdeményezte és 2011-ben szülővárosa Pro Urbe díjjal ismerte el munkásságát. Az Új vecsési életrajzi lexikon és eseménytár szerkesztőbizottsági tagjaként a kézirat elkészítését a és szövegszerkesztést végezte el. Felesége a helyi VIZÉP munkaügyi és bércsoport vezetője volt. Két gyermekük van: Adrienn (1978, német-magyar szakos középiskolai tanár, érettségi elnök) és Attila (2008, villamosmérnök, elektronikai és vezérléstechnikai szakoktató, logisztikai gazdasági mérnök-menedzser). Leánya német nyelvű diplomamunkájában a vecsési húsvéti tojásfutás szokásrendszerét dolgozta fel, amit jelesre minősítettek. A vecsési református gyülekezet presbitere, majd pótpresbitere, az ökumenikus Keresztény Vasutasok Egyesülete alapító tagja, protestáns elnöke, majd elnökségi tagja. Szabadidejében kertészkedik, olvas, helytörténeti értéket ment és rádiót hallgat. {loadposition vissza} (2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.